Fénysugár Fejér Megyei Mentálhigiénés Betegek Egyesülete
Fénysugár Fejér Megyei Mentálhigiénés Betegek Egyesülete
Az Egyesület
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Tagok alkotásai
 
Egyéb
 
Beszámoló
 
2003-as beszámoló
2003-as beszámoló : Fénysugár Fejér Megyei Mentálhigiénés Betegek Egyesületének 2003. évi beszámolója

Fénysugár Fejér Megyei Mentálhigiénés Betegek Egyesületének 2003. évi beszámolója

syza  2005.03.27. 12:03

Fénysugár Fejér Megyei Mentálhigiénés Betegek Egyesületének 2003. évi beszámolója

Fénysugár Fejér Megyei Mentálhigiénés Betegek Egyesületének 2003. évi beszámolója

 

Egyesületünk, mely 1998-ban alakult, már 6 éve működik. Tagságunk létszáma folyamatosan gyarapodott a 2003-s évben is. Vannak tagok, akik a kezdetektől fogva szinte rendszeresen felkeresik klubunkat, aktívan részt vesznek az egyesület munkájában, látogatják programjainkat. Aztán vannak sorstársaink, akik egy időre betegségük, vagy más okokból egy időre „eltűnnek”, majd nagy örömünkre újra felbukkannak.

Egyesületünk célja továbbra is, hogy folyamatosan tájékoztasson a bennünket érintő jogi, érdekvédelmi, egészségügy kérdésekről, véleményt nyilvánítson, a mindenkor felvetődő problémákat megbeszélje, továbbítsa a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum felé. Továbbra is szorosan kapcsolatban vagyunk a PÉF munkatársival, egyesületünk elnöke folyamatosan beszámol az ott folyó munkáról, eredményekről.

Beindult klubunkban az angol nyelv oktatása, melyet Ibolya vezet. Kezdetben a tágas „üvegteremben” volt hely a nyelvoktatásra, de a februárban történt visszaköltözködés a régi kicsi klubhelységbe, megnehezítette ezt a tevékenységet, de Ibolya vállalta, hogy a továbbiakban lakásán tartja egyénenként a nyelvoktatást. Ezt ezúton is szeretném megköszönni magam és tagjaink nevében is és további lelkesedést, jó munkát kívánok.

Megkezdődött az alapfokú számítógépes oktatás is, melyet Tibor szervezett meg, illetve oktatja az érdeklődőket.

Itt szintén nehézségek léptek fel a költözködés miatt. Reméljük, hogyha sikerül új helységet kapnunk, akkor lesz hely e fontos dolognak is, addig is szert tesz Tibor arra, hogy alkalmanként kitegye a gépet és ismerkedjenek az érdeklődők a számítástechnika rejtelmeivel. Amúgy gyakran nyújt segítséget ezekhez a dolgokhoz Tibor. Köszönjük az Ő lelkesedését is, reméljük, ez a tevékenység is rendszeressé válhat az új helységben.

Könyvtári állományunk is egyre bővül és Éva lett a könyvtáros, aki lelkesen végzi munkáját. Köszönjük. Mély megrendüléssel vettünk tudomást arról, hogy Éva sajnos elhunyt, váratlanul itt hagyott bennünket

2003-ban is lehetőségünk volt 12 színházbérletet venni, a város Önkormányzata jóvoltából, így a tagok, akár hozzátartozóikkal együtt is megnézhettek egy-egy előadást. Igyekszünk, hogy az egyelőre „szűkebbnek” ígérkező évben is szerét tegyük egy-egy színház, vagy mozi látogatásnak. Voltunk néhány alkalommal múzeumban is.

Két alkalommal mentünk el kirándulni, tavasszal a csodálatos Majkpusztára, megtekintve a majki Remeteséget, melyet erdei séta követett.

Szeptemberben Budapestre mentünk kirándulni, ahol a Margit-szigetet jártuk be, majd egy érdekes előadást nézhettünk meg a Planetáriumban. Mindannyiunk számára maradandó élményt nyújtott ez a nap. Továbbra is tagjai vagyunk a Fejér Megyei Civil Szervezetek Szövetségének, segítségünkre van a Civil Ház, rendszeresen részt veszünk rendezvényeiken.

Áprilisban részt vettünk Budapesten a Bolondság napján, melyet a Varázshegy Egyesület és a PÉF szervezett. Itt kiállítás volt sorstársaink munkáiból, előadások, verselések, kávéház, eszmecsere a hozzánk hasonló egyesületek működéséről.

Volt betegjogi tréning Budapesten az Orczy kertben. A nyáron is összejött az egyesület néhány tagja, érdekes beszélgetésekkel próbálták elviselni a sokszor elviselhetetlen meleget.

Az egyesület elnöke és a titkára részt vett egy művészetterápiás konferencián a budapesti Nyírő Gyula kórházban. Itt is láttunk kiállítást sorstársaink munkáiból, valamint betekintést nyerhettünk az ott folyó terápiákról. Judit, a titkár volt a budapesti RS-9 színház kávéházának megnyitóján, ahol szintén volt kiállítás is, melyet a budapesti Varázshegy egyesület szervezett.

2003-ban ismét megjelent a Fénysugár kiadvány, melyben betegjogokról, rehabilitációs tréningről írtunk, megjelent ismét néhány tagjaink írásaiból, reform konyhás receptek is helyet kaptak, bolondos viccek, rejtvény tarkították munkánkat.

Októberben a PÉF, Lélek- Hang, Varázshegy, Fénysugár Egyesület részvételével tréninget szerveztünk, Hogyan működjenek az önsegítő egyesületek? Címmel. A tréninget közös vacsora esttel zártuk.

Judit képviselte egyesületünket a már hagyományos PÉF konferencián.

A novemberre tervezett Margittal való beszélgetés az elnök betegsége miatt elmaradt, de igyekszünk ezt ebben az évben bepótolni.

Művészetterápiás foglalkozásaink nem kerültek megrendezésre, de ezt is pótolhatjuk idén.

Egyesületünk 2003-ban is megrendezte hagyományos karácsonyi ünnepségét. Bár a 2003-s évben egyesületünk elnöke nagyon sokat betegeskedett, de a tagok lelkesen jártak a klubba és hallatlan összetartást tanúsítottak. Ezt az egyesület minden tagjának nagyon megköszönöm.

Tevékenységeink megvalósításához, működésünkhöz anyagi támogatást nyújtott Székesfehérvár Megyei Jogú város Önkormányzata, valamint a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum.

A 2003-s évet eredményesnek mondhatjuk.

A 2004-s év anyagiakban lehetséges, hogy sajnos nem lesz olyan biztató, de mind ezek ellenére igyekszünk továbbra is együtt lenni, programokat szervezni, kirándulni, könyvtári állományunkat, CD tárunkat bővíteni.

Mind ehhez a magam részéről kívánok mindenkinek jó hangulatot, jó egészséget, kellemes, hasznos együttlétet, időtöltést!

 

 

 Karácsony Erika

 Fénysugár Egyesület elnöke

 

 

 
A nap idézete

„… az embernek tudnia kell önmaga előtt igazolni, hogy megtette, ami tőle telt.”

/C.G. Jung/

 
Tudomány
 
Óra
 
Naptár
2025. Június
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2005-03-26
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.