Távoli táj, oly megnyugtató.

Szép ideál, elvarázsoló.

Vitorlát fel! Készen a kis hajó.

Jó széllel száll, s a föld elhagyható.

Zöld hullámokon a tengereken.

Átutazunk a végtelenen.

A csillagokig itt elér a kéz.

Örök boldogsáûg hív, így nem lesz nehéz.

Vihar, ha kél nem félünk sosem.

Vezet csillag sugár át a rengetegen.,

S ha eltévedünk, hajónk bár merre jár,

Lelkünk szól, s lecsendesül a tengerár.

Áruló fény a két szemeden.

Szíved titkaiban olvas szívem.

Nincs már sötét se félelem.

Igaz, hû szerelem int kedevesen.

A hajnal közelg s az éjjeli út,

Lassan végéhez ér, hajónk befut.

Fényes aranyfonál volt mindig velünk.

Tiszta, szép és igaz, hová megérkezünk.

Ím a fénykikötõ, itt horgonyt vetünk.

Élõ ferrásvízbõl, egy kortyot merünk.

Édes szülõhazánk többé nem hagyunk.

Újra együtt vagyunk, végre itthon vagyunk.

Távoli táj, oly megnyugtató.

Közel került, már látjuk: való.

Mindent, mi fájt hátrahagyhatunk.

Szeretõ kar várja kitárt karunk.