Fénysugár Fejér Megyei Mentálhigiénés Betegek Egyesülete
Fénysugár Fejér Megyei Mentálhigiénés Betegek Egyesülete
Az Egyesület
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Tagok alkotásai
 
Egyéb
 
Beszámoló
 
A relaxálás
A relaxálás : A lazítás művészete

A lazítás művészete

syza  2005.04.02. 14:23

Az egészséges életmód egyik legfontosabb összetevője, nélkülözhetetlen része a megfelelő mértékű és intenzitású passzív pihenés, az alvás. Életünk (átlagosan) mintegy egyharmadát töltjük el alvással - a nagyobb alvásigényűek többet, a kisebb alvásigényűek kevesebbet. Van olyan, aki arra vágyik, hogy "bár csak mindig alhatnék!".

Az alvásigény egyénenként és életkorral változik - egy kisgyermeknek 10-12 óra alvásra van szüksége, felnőttkorban átlagosan 6-7 órára, s idősebb korban akár 4-5 órára is lecsökkenhet az alvásigény. Alvásunk legmélyebb és legpihentetőbb része az első néhány óra, különösen, ha ez éjfél előttre esik. Harmonikus, kiegyensúlyozott testi, lelki, szellemi működésünk "megköveteli, kikényszeríti" magának a fizikai, szellemi feszítéshez, teljesítéshez arányos pihenést, alvást. Ellenkező esetben a különböző tünetek (pl. alvászavarok), ill. hosszabb távon a betegség hívja fel figyelmünket arra, hogy a természetes egyensúlyba önkényesen beleavatkoztunk.

A relaxáció - (autogén tréning) olyan egészségmegőrző, betegségmegelőző és gyógyító módszer, eljárás, amely az izomtónus szabályozásán alapszik. A különböző izomcsoportok ellazításán, a testrészek, szervek melegedését, valamint a légzést és szívműködést szabályozó gyakorlatokon keresztül hat a központi idegrendszerre - az agyra. Önmagában is pihentető, frissítő hatású.
Lelkileg kellemes érzelmi állapotot, feszültségmentes nyugalmat jelent. A felesleges túlfeszítettség megszüntetését érhetjük el általa.

Az ellazulás a testi-lelki-szellemi állapot, közérzetünk megnyugvása anélkül, hogy ez passzivitást vagy teljes ürességet jelentene. Gyógyító eljárásként a betegségek széles skálájánál alkalmazzák kiegészítő módszerként.

 

A módszer tökéletes elsajátításával, -melyhez kezdetben mindenképpen szakember segítsége szükséges- valamint rendszeres használatával az egészség szintentartását; testi fájdalmak csillapítását; alvászavarok megszüntetését; a koncentrációs képesség, memória javulását; a tanulási képességek fejlesztését; a testi-lelki-szellemi aktivitási szint, teljesítő-képesség növelését; indulati feszültségek, szorongásos állapotok oldását; pozitívabb lelki beállítottságot érhetünk el.

Sokakban megfogalmazódik a kérdés, hogy vajon ez könnyen elsajátítható technika és mindenki képes megtanulni vagy ez valami ezoterikus, különleges, spirituális eszköz, amire különösen fogékonynak kell lenni ahhoz, vagy már-már kiválasztottnak ahhoz, hogy elsajátítsa valaki?
Természetesen mindenki képes rá, olyannyira, hogy ezzel a képességgel jövünk a világra, csak utána egy "kicsit" megfeledkezünk róla és elfelejtjük, hiszen nem alkalmazzuk éveken keresztül. Legalábbis, ami a nappali, aktív pihenést, a "tudatosan" végzett relaxációt illeti. Ezért van az, hogy később bizalmatlanul, esetleg félve kezdünk neki, mert valamiféle külső feladatnak, tehernek érezzük! Az alvás közben működő módosult tudatállapotok viszont "emlékeztetnek" erre a készségünkre, ugyanis lehetetlen, hogy valaki alvás alatt ne legyen relaxált állapotban.

Hogy mik is ezek a tudatállapotok? Az ébrenlét állapota: a Béta tudatállapot (éberség, feszültség, riadókész állapot). Ebben az állapotban az EEG-vel mérhető agyhullámok rezgésszáma: 13-30 Hz között van. Jellemzői: stresszhormonok kiválasztódása, kifelé figyelő tudat, ellenőrző, logikus gondolkodás.

 

A következők ehhez képest megváltozott, helyesebben módosult tudatállapotok. Az ébrenlét és alvás határa az Alfa tudatállapot (ernyedt, feszültségmentes, ellazult); az agyhullámok rezgésszáma 8-12 Hz. Jellemzői: a test, lélek és szellem integrálódása; a tanuláshoz különösen fontos.

Az alvás, mély meditáció és teljes nyugalmi állapot a Téta (4-7 Hz). Jellemzői: képszerű álmok és elképzelések, kreativitás, a tudattalanhoz való direkt hozzáférés, inspirációk, fantázia, plasztikus emlékezés.

A mély, álom nélküli alvás a Delta tudatállapot (1-3 Hz). Jellemzői: nagyon mély testi-lelki összerendeződés, intenzív gyógyulási (öngyógyítási) folyamatok. (1 Hz /Hertz/ = 1 hullámrezgés/másodperc).

Ezek a tudatállapotok persze egyéb más módszerrel is elérhető, mint például az alváson kívül a jóga, a relaxációs módszerek, különféle meditációs technikák útján.

Olykor tévhitként vetődik fel, hogy a relaxációt az agykontrollhoz, vagy a meditációhoz hasonlítják. Az autogén tréning - relaxáció önálló módszer, ill. technika. A szakszerűen végzett, orvos vagy pszichológus által alkalmazott hipnózis valamint az agykontroll is dolgozik relaxációs technikákkal, módosult tudatállapotokkal, mindamellett merőben más módszerekről van szó, ennél fogva hatását mindenkinél másképpen fejti ki. Egyénenként változik a tudatállapot milyensége, minősége.

Fontos megemlíteni azonban, hogy relaxációval az alvás semmiképpen nem helyettesíthető, annak ellenére sem, hogy tapasztalati beszámolók igazolják, hogy 20-30 perces relaxáció olyan pihentető, felfrissítő hatású lehet, mint 2-3 órányi alvás. Ugyanakkor csak kis mennyiségű, átmeneti alváshiány helyettesíthető relaxációval - az éjszakai alvást nem pótolja semmi, még az ugyanolyan mennyiségű nappali alvás sem!

 

 
A nap idézete

„… az embernek tudnia kell önmaga előtt igazolni, hogy megtette, ami tőle telt.”

/C.G. Jung/

 
Tudomány
 
Óra
 
Naptár
2025. Január
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2005-03-26
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints